csaladi fotozas 9743 2

Családi karácsonyi fotózás Zsaniékkal

Családi karácsonyi fotózás Zsaniékkal

Az ünnepek közeledtével egyre többen keresnek meg, hogy készítsünk meghitt, családi fotókat, melyeket szép emlék lesz évek múltán újra elővenni és megnézni. Szerencsére sok olyan ismerős keres fel, akit/akiket korábban már fotózhattam hasonló vagy más alkalomból. Ilyenek Zsaniék is, akiket már évek óta fotózhatok és az eltelt évek alatt nagyon megkedveltük egymást. Ők is egy ünnepi hangulatú, családi fotózásra jöttek el hozzám.

A családi karácsonyi fotózás nem mindig mennek egyszerűen, mert a kicsik előbb-utóbb nyűgösek lesznek és nem biztos, hogy abban a tempóban tudunk továbbhaladni, ahogy szeretnénk. Ez alkalommal viszont nem volt semmi, ilyen jellegű fennakadás. Ritus és Dani tündéri mosollyal az arcukon csinálták végig az egészet.

Zsaniékkal minden családi karácsonyi fotózás baráti hangulatban telik, de ez az utolsó volt számunkra a „legkönnyebb” technikailag. Az alapján amit láttam, a gyerekek és a szüleik is élvezték a családi fotózást. Mivel Ritus már nagyon ügyes nagylány, így egyedül is lencsevégre kaptam. Nagyon bátran és ügyesen viselkedett és nagyon nagy segítségünkre volt végig. Zsaniék kisfia, Dani tavaly még az anyukája pocakjában volt. Akkor is én voltam az, aki pocakos képeket készíthettem Zsaniról. Az akkori családi fotózás és egyben kismama fotózás nem ment ilyen gördülékenyen, van úgy hogy kifogunk egy egy front gazdagabb időszakot :) 

Dani amilyen picurka még, annyira együttműködő és nyugis baba volt az egész fotózás alatt. Igazi kis „mosolyalbum”. Csokornyakkendővel a nyakában, igazi kislegény volt, aki egyfolytában nevetett. Az egész család annyira cuki volt és nem is készült olyan fotó, ahol bármelyikük arcáról is lehervadna a mosoly. Szeretem az ilyen jellegű fotózásokat, mert minden alkalommal egy kicsit részese lehetek ismerős és egyelőre még ismeretlen családok életének. A családi fotózások alkalmával kicsit beleláthatok a gyerek/gyerekek és szülők közötti szoros kapcsolatba. Ahogy látom a mosolyt a pöttöm emberek arcán a fotózásokon, mindig jó érzéssel tölt el.. Szerencsés vagyok, mert olyan munkám van, amit nagyon szeretek és köszönöm Zsaniéknak, hogy én örökíthettem meg őket egy közös családi fotózás keretein belül.

csaladi fotozas 9739 2
csaladi fotozas 9740 2
családi karácsonyi fotózás
családi karácsonyi fotózás
csaladi fotozas 9744 2

Instagram

 

Családi fotózás

Similar Posts

  • Őszi és karácsonyi családi élményfotózás

    Őszi és karácsonyi családi élményfotózás Ágiékat még korábban fotóztam, amikor Ági Vikivel volt várandós, és én készíthettem Viki újszülött fotóit is. Azóta nagylánnyá cseperedett, és igazán partner volt a fotózásban. Ha szerencsénk van az időjárással, mint Itt Ágiékkal, akkor egy fotózás alatt kétféle témában is tudunk fotózni, így bőven jut meglepetés karácsonyra a Nagyszülőknek. Akiknek…

  • Családi fotózás a Városligetben

    Hajniékat első várandósságuk óta fotózhatom. Igazán megtisztelő és szívet melengető érzés a töretlen bizalmuk. A kislányokkal már ismerősként üdvözöljük egymást, és így sokkal nyitottabbak felém, sokkal könnyedebb minden fotózás. Persze Náluk is volt dackorszak és egyéb nehezítő körülmények, de mindig kihoztuk a fotózásinkból a maximumot. Ez a sorozat igazán mosolygós lett, megkoronázva, hogy trónörökös érkezik…

  • Karácsonyi fotózás 2022

    Karácsonyi fotózás kisgyermekes családoknak Ismét eljött a szeptember, még hirtelen az időjárás is hidegebbre fordult. Idén is tervezek karácsonyra, hogy csodaszép és különleges meglepetéseket tudjatok tenni a fenyő alá. Már érkeztek a nyáron is foglalások, így érdemes előre gondolkodni. A FOTÓZÁS RÉSZLETEI: Időszak: Október 28. – November 27. Egyelőre hétvégi 10:00 és 12:00órás időpontok lesznek…

  • Családi fotózás a ligetben

    Családi fotózás a ligetben: Egy külföldön élő család különleges emlékei Amikor egy család külföldön él, az otthoni látogatások különösen értékessé válnak. Ezek az alkalmak nemcsak a barátokkal és rokonokkal töltött idő miatt emlékezetesek, hanem azért is, mert újra kapcsolódhatnak ahhoz a helyhez, amely egykor az otthonuk volt. Egy ilyen látogatás során sok család dönt úgy,…

  • Karácsonyi fotózás 2025

    Ismét elrohant egy év, és eljött az idő a karácsonyi fotózás 2025-ös szezonjára. A karácsonyi fotózás 2025-ös évben több stúdióban lesz. Igyekeztem változatosan foglalni én is, hogy mindannyiótok megtalálja a kedvére valót. 4 különböző helyen fogok fotózni. A stúdióbérlés költségei változóak, lejjebb feltüntettem. Ennyi idő van karácsonyig: Kutyussal a Little Grandma stúdióba tudunk menni vagy…

  • Lifestyle családi fotós

    Lifestyle családi fotós Evelinékkel Evelint már fotózhattam kismamaként, és most megörökíthettem tündéri kisfiával Olivérrel. Olivér igazi huncut, és nagyon kedves kisfiú, igazán jó móka volt a közös fotózás. A lifestyle családi fotózás egy olyan stílus, amelyben a fotók nemcsak arról szólnak, hogy mindenki azonosan nézzen a kamerába és mosolyogjon, hanem arról is, hogy természetes és…