Bogi úgy keresett meg, hogy a kismama fotózáson nem szeretne műtermi beállított képeket, inkább életképeket. Első körben azt mondtam(írtam), hogy szerintem nem engem keresnek, és ajánlottam egy fotós ismerősömet. Úgy éreztem, hogy az én minimál műtermemben nem megvalósítható amit szeretne, és nem akartam, hogy csalódottan távozzon. Tudom, hogy most nagy divat, hogy a kismama fotózás enteriőrben zajlik, és úgy hittem, hogy olyan stílusú képeket álmodtak meg. Végül azt válaszolta, hogy Ők így is engem választanának, és én ennek nagyon örültem/ örülök.
Egyrészt, mert ikrekkel várandós (két pici lányka cseperedik a pocakjában), és számomra annyira különlegesek az ikrek. Másrészt, mert Bogiék annyira partnerek voltak a fotózáson, hogy egymás ötleteiből merítettük a következőt, és egy igazán kreatív és szeretem sorozat kerekedett. A végeredményt látva, én is azt érzem, hogy tudtam adni azt, amit szerettek volna. Valamint Bogi azt írta vissza a retusált képekre, hogy nagyon tetszenek Nekik.
Köszönöm szépen a bizalmatokat, igazán jó élmény volt a fotózás Veletek!