Zsuzsi kismamafotózás

Zsuzsiék a baba-mama csomagot választották, így nemsokára újra találkozunk a kicsi lánykájával is az újszülött fotózáson. A kismamafotózáson természetesen részt vett a családja is, kicsi fiúk Miki (aki egy másfél éves kis virgonc), de nagyon kis ügyes volt. Bár mindenféle trükköt be kellett vetnünk, hogy a képeket a terveink szerint összehozhassuk, ilyenkor előfordul, hogy a cél szentesíti az eszközt :) Odaadtam Neki egy régi fényképezőgépem, amiről (fiú lévén) sejtettem, hogy nagyon fogja érdekelni. Érdekes, hogy a gyerekeknél mindenféle szülői instrukció, vagy irányítás nélkül is mennyire megvannak a tipikus fiús, és (lányok esetében) a lányos dolgok, játékban is, de az élet minden területén is.  De terveztünk művészibb képeket is, ezeken már csak Anyuka és a pocak a főszereplő, így addig Apukája lefoglalta. Egyik kedvenc témám a kismamafotózás, és abból is a művészibb ága, így nagyon élveztem a fotózást, Zsuzsi is tele volt ötletekkel. Minden egyes képről árad a család illetve a születendő gyermek iránti szeretet, mely azt hiszem, önmagáért beszél. Őszinte, vidám képek készültek, melyek mindenkinek azt sugallják, hogy a család az összetartozás jelképe volt és lesz, míg világ a világ. A kis Miki igazi örökmozgóként, hatalmas gyermeki kacajával tette még vidámabbá a kismamafotózást, aki szintén lázban ég kishúga érkezése miatt. Persze a büszke apukáról sem felejtkezhetünk el, akinek a szemében ott van gyermekei és felesége iránti szeretete. Mind amellett, hogy a család is helyet kapott a képeken, a lényeg persze a várva várt kicsi lány és édesanyja közti harmónia megmutatása volt. Zsuzsi kerekedő pocakja művészi beállításban szinte felér egy festménnyel. Egy új élet növekszik, melynek érkezése azt hiszem a világ legcsodálatosabb dolga. Anyaként én is elmondhatom, hogy minden percét, minden mozzanatát átérzem a várakozásnak, és remélem sikerült a fotókon is ezt az örömteli várakozást visszaadni. Már nagyon várom az újszülött kislányukkal való találkozást is, amikor is megmutathatom azt a kis hercegnőt, aki a jelenlegi képeken még pocaklakóként volt jelen. Folyt. köv. hamarosan… :)

Kismama fotózás galéria

kismamafotozas_0330 kismamafotozas_0332 kismamafotozas_0334 kismamafotozas_7177 kismamafotozas_7178 kismamafotozas_7181 kismamafotozas_7185

 

error: Védett tartalom !!