Tesós kismamafotózás

kismamafotozas 2170

Tesós kismamafotózás Alizékkal

Tesós kismamafotózás alkalmából érkeztek hozzám, Aliz és Tamás kisfiúkkal, Jonatánnal  Ők most jártak nálam először, de szinte azonnal egymásra hangolódtunk. Nagyon kedves és aranyos pár, akik második gyermeküket várják. A család egyelőre még legkisebb tagja Jonatán egy igazán mosolygós kis legény, aki tele van „gyermeki huncutsággal”. Ezt a huncutságot egy-két képen is sikerült megörökíteni. Ő ismét az a picur, aki bearanyozza az ember napját, hiszen egy tüneményes kisemberke.

Mint mindig, most is megpróbáltunk minél több beállítást megvalósítani a megbeszéltek szerint és a számomra legszebb képeket gyűjtöttem össze. Minden képet nem tudok megmutatni, hiszen egy ilyen kismamafotózás on nagyon sok fotó készül.

Ahogy máskor is, megbeszéltük közösen, hogy milyen hátteret használjunk. Ezt követte a beállítások és maga a fotózás stílusának a kiválasztása is. Az egyszínű háttér mellett maradtunk, tekintettel „a kevesebb néha több” elvet. Kicsit olyan volt, mintha egy családi fotózáson lennénk, hiszen a legtöbb képen Alízék együtt szerepelnek. De ez ettől lett még szebb, még hangulatosabb. Annyira szépek így együtt és Jonatán igazi kis „mosoly manó”.  Akárhány kép készült, Ő mindegyiken vidám. Azt hiszem élvezte, hogy szerepelhet. Ő is és mindenki más is nagyon együttműködő volt és szívesen szerepelt a fotókon. Annak ellenére, hogy a fiúk nem mindig szeretnek a képeken lenni, Tamás is részt vett minden ötlet megvalósításában. Persze Alíz pocakjára és pocaklakójára is odafigyeltünk és köré építettük fel a kismamafotózás t. Alíz egy szépséges és nagyon csinos kismama, akinek minden jól áll. Mondhatni természetes szépség.

Jó volt egy újabb, csodaszép családot megismerni és ismét nagyon jó tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Nagyon élveztem az Alízékkal töltött időt és nagyon örülök, hogy megismerhettem Őket. Ezúton is köszönöm az élményt az egész családnak és remélem, hamarosan már a legifjabb családtaggal látogatnak el hozzám. Bízom benne, hogy Ők is legalább annyira élvezték a kismamafotózást, mint én és szívesen gondolnak majd vissza rá pár év elteltével is.

kismama fotózás kismama fotózás kismama fotózás kismamafotozas 2167 kismama fotózás

Ha szeretnél még több fotót megnézni kattint ide: KISMAMA FOTÓZÁS

error: Védett tartalom !!