Anna a férjével együtt keresett meg, hogy részt vegyenek a kismama fotózáson. Ők is egy nagyon szép fiatal pár, akik a gyermekáldás felhőtlenül boldog örömei elé néznek. Ahogy sokan mások már korábban is, ők is vegyesen szerettek volna hagyományos, a kispapával közös és művészi stílusú fotókat. Ennek megfelelően álltunk neki a kismama fotózásnak.

Első körben azzal indítottunk, hogy egy nagyon ügyes, sminkes ismerősöm Szilvi segítségét igénybe véve, gyönyörű szép természetes sminket készítettünk Annának. Szilvit mindig nagyon szívesen ajánlom különböző fotózásokhoz, ugyanis megőrzi a természetességet és a legszebb arcát hozza ki a fotóalanyoknak. Ezt nem mindig alkalmazzuk, de igény szerint persze erre is van lehetőség. Sokan a hétköznapokon sem használnak sminket és úgy gondolják, hogy a kismama fotózás alkalmával sincs erre szükség, de ez nem így van. Mivel a fényviszonyok merőben eltérőek egy műteremben, mint akárhol máshol, így csak profi sminkkel tudnak profi fotók készülni. Azért is szeretem, ha így zajlik a kismama fotózás, mert így mielőtt belefognánk a képeket elkészíteni, van alkalmunk kicsit beszélgetni, feloldódni. Ez nekem is sokat segít, mert megismerhetem a hozzám fotózásra érkezők stílusát és a Hozzájuk leginkább illő képeket készíthetem el.

Annáék kismama fotózását a közös képek elkészítésével kezdtük, mert ezeknél még több ruha van a leendő anyukán és ahogy a kismama szokja a fényképezőgépet, a csak Rá irányuló figyelmet, úgy térünk át a kevesebb ruhát, de több kiegészítőt igénylő képekre. Anna és férje egy nagyon életvidám pár, ami a képeken is látszik. Az Ő esetükben is készültek fekete-fehér fotók, amelyeket szintén nagyon kedvelek. Ezeken minden és mindenki a maga valójában, a maga természetes mivoltában jelenik meg. Nincs rajta semmi felesleges plusz dolog, a kismamát és kispapát úgy mutatja meg, amilyenek. Ebben az esetben pedig csodaszépet láthatunk, hiszen Anna gyönyörű, fiatal leendő édesanya, akit a párja támogat. A pici baba érkezése őket is boldogsággal tölti el, hiszen már alig várják, hogy a kezükben tarthassák születendő gyermeküket. Egy nagyon kedves párt ismerhettem meg a személyükben ezen a kismama fotózáson. Remélem tetszett nekik is a közös munka, akárcsak nekem és persze bízom benne, hogy annak végeredményével is elégedettek.

kismama_fotozas_3783 kismama_fotozas_3784 kismama_fotozas_3785 kismama_fotozas_3786

És egy portré Szilvi szép munkájáról:

portre_fotozas_3868

Kismama fotózás galéria

Kismama fotózás árak