Krisztiék kismama fotózás családi fotózással

kismama fotozas 91261

Kismama fotózás Krisztiékkel családi fotózással

Kriszti azzal keresett meg, hogy szeretne néhány kismama fotót készíttetni, melyen férje Hunor és kislányuk Kincső is szerepel, a kismama fotózás családi fotózással nálam a stúdióban készült. Második gyermeküket várják és szerettek volna egy fotósorozatot, ahol még az apró „albérlő” nincs kilakoltatva. Örültem a megkeresésnek, hiszen egy újabb gyönyörű család életének lehetek a részese, még ha csak 1-2 órára is.

Ahogy szinte az összes kismama fotózás családi fotózással nagyon szuper hangulatban szokott telni, így Krisztiékkel is hamar egymásra hangolódtunk. Minden ötletre nyitottak voltak és ez egy fotós számára nagyon jó dolog, hiszen ezzel is megkönnyítik a képek elkészítését. Mivel művészi képeket is szeretett volna Kriszti, így még inkább örültem. Köztudott, hogy ezek a kedvenceim. J

Kriszti egy csodaszép kismama, akivel nagyon egyszerű és könnyű volt együtt dolgozni. De persze ez igaz volt Hunorra és Kincsőre is. Csajos cuccokat szedtünk elő leginkább, hisz a családban a csajok túlsúlyban vannak. A rózsaszín tüllszoknya Kincsőnek és Krisztinek is nagyon tetszett, ezért egy kis csipkével megbolondítva, a lehető legjobb hatást tudtuk elérni. Letisztult és egy színű hátteret választottunk, ezzel is kiemelve a család összes tagját. Annak ellenére, hogy a fiúk általában nem szívesen szerepelnek a fotókon, Hunor is nagyon együttműködő volt és aktívan részt vett a kismama fotózásban. Több beállítást is alkalmaztunk és néhány viccesebb képet is csináltunk, ahol Kincső nagyon cuki volt. Ahol anya és apa puszilkózik, igazán aranyos lett. Kincső nagyon édes, ahogy szülei között befogja a szemét. J Készült hármójukról együtt, Krisztiről és Kincsőről kettecskén, és csak Krisztiről is fotó. Mindegyiken próbáltuk a lehető legjobb pillanatokat elcsípni.

Krisztinek nagyon jól állt a fekete, áttetsző, csipke ruha is, ami fekete háttérrel kombinálva igazán „dögös” lett. Az ilyen és hasonló képeket szeretem a legjobban és azt hiszem Krisztinek is tetszett ez a beállítás. Egy igazán vidám, és jó hangulatú kismama fotózás volt, ahol én is és remélem Krisztiék is jól érezték magukat. Köszönöm, hogy engem választottatok és bízom benne, hogy a csöppséget is megismerhetem majd! 

További kismama fotók IDE kattintva

kismama fotozas 9121 kismama fotozas 9122 kismama fotozas 9123 kismama fotozas 9124 kismama fotozas 9125 kismama fotozas 9127

Dóriék egyedi kismama fotózás koncepciók

kismama fotózás

Egyedi kismama fotózás koncepciók Dóri és Zoli

Dóri készült az egyedi kismama fotózás koncepciókra sminkessel, fodrásszal, ez mindig nagyban megkönnyíti az én munkámat is, és nem utolsó sorban, sokkal profibb az elkészült képek hatása. Hiszen, ha hétköznapi arcunkkal fotózunk, akkor adott, hogy a képek sem lesznek annyira különlegesek. És ez nem jelenti azt, hogy úgy fog kinézni a képeken, mint aki éppen diszkóba készül, egyszerűen csak kihozzuk a lehetőségekből a legjobbat.

Dórit nem először, fotózhatom, és mindig nagy élmény. Bájos, kedves és gyönyörű. Pár éve jártak nálam a testvérével és családjával. Azóta Dórira rátalált a nagy szerelem Zoli személyében, és most Kisfiúkat-Dominiket várják, ezen alkalomból kerestek meg egy kismama fotózás ra.

Az egyedi kismama fotózás koncepciók, mint mindig, most is a kellékek átválogatásával kezdtük, átnéztük, hogy miket hoztak, mi – mivel illik össze, majd átnéztük a saját gardróbjaimat is, ahol mindenki stílusa, kedve és hangulata szerint válogathat. Végül átnéztük a háttereket. Dóriék a letisztultabb stílust kedvelik, ezért maradtunk a fehérnél és a feketénél. Mindkét háttér merőben más hangulatot kölcsönöz a képeknek, de mindkettőt nagyon szeretem. Nemrég vettem egy új fényformálót, ezt most a fekete háttérnél használom szeretettel. Leginkább kismama fotózás okon, de már családi fotónál is volt rá példa, és a családoknak is nagyon tetszett a hatása. Nagyon kreatívvá tudja tenni számomra a lehetőségeket, és természetesen a végeredményhez is extra hatásokat ad.

Nagyon szeretem, ha sokat tudunk beszélgetni fotózás közben a családokkal, szeretem megismerni Őket, egy kicsit belelátni a stílusukba, hogy még inkább olyan fotókat készíthessek, amiket igazán magukénak éreznek. Még könnyebb dolgom van olyan esetben, mint Dóriék, hogy már találkoztunk korábban, így még több téma adódott számunkra. Ráadásul, amikor anno Dórit fotóztam, épp én voltam várandós a kislányommal.

Nagyon szépen köszönöm Nektek Dóri, hogy újra találkozhattunk, és én örökíthettem meg életetek várakozással teli, csodás időszakát! Mivel mire ezt a posztot megírtam, megszületett Dominik, így ezúton is gratulálok, és sok boldogságot, egészséget kívánok! <3

kismama fotózás kismama fotózás kismama fotózás egyedi kismama fotózás koncepciók egyedi kismama fotózás koncepciók egyedi kismama fotózás koncepciók egyedi kismama fotózás koncepciók egyedi kismama fotózás koncepciók

További képek a galériában: KISMAMA FOTÓZÁS

Családi és kismama fotózás Éviékkel

IMG 9712v

Családi és kismama fotózás Évi, Sanyi, Jázmin

Egy újabb családias és fantasztikus hangulatú kismama fotózás volt egy újabb gyönyörű kismamával és családjával. Évi a párjával és kislányukkal jött el hozzám, hogy a stílusokat ötvözve fotókat készítsünk a kistesóval a pocakban. Kislányuk, Jázmin egy igazán cserfes és tündéri kicsi lány, aki tele van szeretettel. Az egész család annyira kedves és közvetlen volt, igazán meghitt képeket tudtunk készíteni. Nagyon jó volt a társaságukban lenni, igazán jól éreztem magam a fotózás egésze alatt. 

Hamarosan bővül a család és még mielőtt megszületne a picur, Éviék szerettek volna néhány a családdal közös és egy-két művészi hangvételű képet készíttetni. Ennek megörökítéséhez engem választottak, melyet ezúton is köszönök nekik. A smink elkészítésében Orsi volt segítségünkre, aki mint mindig, most is nagyon ügyes volt. Egyszerű, letisztult, természetes sminket készített Évinek.

A családdal közösen megbeszéltük az ilyenkor fontos dolgokat, mint a háttér és a kiegészítők kiválasztása. Javarészt egyszínű hátteret választottunk, ami szinte minden beállításhoz megfelelő. Szerencsém volt ebben is, hiszen Évinek már konkrét elképzelései voltak a képeket illetően. Hagyományos és művészi fotókat is szeretett volna, mely persze külön öröm volt számomra. És a „kerekek felpörögtek”. Előkerültek a csipkék és tüllök, melyek Jázminnak és Évinek is tetszettek. Sok-sok igazi, csajos cucc.

Annak ellenére, hogy a fiúk általában nem nagyon szeretnek részt venni a fotózáson, Évi párja igazán aktív és együttműködő volt végig. Partner volt mindenben és a képek többségén is szerepel. Akárcsak Jázmin. Egy igazán életvidám és cuki kis csaj, aki már nagyon várja, hogy a kistesója megérkezzen. Végig nagyon mosolygós és nagyon ügyes volt. Akárcsak apukája és anyukája, aktív résztvevője volt a képek elkészítésének.

Megpróbáltam lencsevégre kapni a legmeghittebb pillanatokat és azt hiszem sikerült. Csak úgy sugárzik az egész család arcán a szeretet és azt hiszem mindannyian élveztük ezt a kismama fotózást. Bízom benne, hogy sikerült életre szóló élményt szereznem Éviéknek, mert ők nagy hatással voltak rám. Jó volt Veletek, és már várom, hogy újra találkozzunk, és megismerhessem a legkisebb családtagot. Éviekkel májusban még találkozunk egy újszülött fotózás keretein belül, így pici hercegnő képek hamarosan…. <3

kismama fotozas kismama fotózás 9635 kismama fotozas kismama fotózás 9637 kismama fotózás 9638 kismama fotózás 9639 kismama fotozas kismama fotózás 9643 kismama fotózás 9644 kismama fotozas kismama_fotozas

Ha szeretnél még több fotót megnézni kattint ide: KISMAMA FOTÓZÁS

Ágiék kismama fotózás

kismama fotozas 0424

Kismama fotózás Ági

Kismama fotózáson egy kérésük volt, hogy fehérneműs képeket nem szeretnének. Így mindig ahogy a kismama fotózások előtt szoktam, együtt összeválogattuk a ruhákat, kellékeket, kiegészítőket.

Ők is hoztak, így a kukásautó és a kiscipő nem saját kellék. Egyébként megállapítottam,hogy Ágiék Kisfiának Zéténynek extra szuper jó dolga lesz, ugyanis apukája kukásautó vezető. Minden kisfiú odáig van a kukásautókért, és szerintem mindegyikük nagy álma utazni egyben. Hát Zéténynek ez nem marad csupán csak álom. Emlékszem amikor a Kisfiam kisebb volt, végig kellett minden alkalommal néznünk ahogy a lakótelep belátható kukáit elvitte a kukásautó. A legizgalmasabb program volt :)

Pont Ágiék kismama fotózása előtt érkezett meg a kismamaruha, gyorsan meg is kértem Ágit, hogy mindenképp avassuk fel, és sztem gyönyörű volt ebben (is).

További kismama fotók: Kismama fotózás

kismama fotózás 0019 kismama fotózás 0017 kismama fotózás 0018 kismama fotózás 0020 kismama fotózás 0021 kismama fotózás 0022 kismama fotózás 0023 kismama fotózás 0024

Szandiék kreatív páros kismama fotózás

kismama fotozas 9651

Kreatív páros kismama fotózás Szandi&Robi

Szandi és Robi ketten jöttek el hozzám, hogy megörökítsem az egyik legszebb időszakot az életükben, a babavárás örömeit. Ők sem szerették volna, ha ezek az pillanatok nyom nélkül múlnának el.

Egy nagyon aranyos párról van szó, akik első gyermeküket várják és szerették volna, ha egy kreatív páros kismama fotózás keretein belül emlékeket gyűjthetnek arra az időre, amikor már kisbabájuk idekint lesz. Mint a legtöbb esetben, most is nagyon jó hangulatban telt a kreatív páros kismama fotózás és Szandiékkal hamar összehangolódtunk. Ilyenkor mindig szárnyra kap a kreativitásom :) és rengeteg ötletem támad, melyeket meg szeretnék valósítani. Plusz Szandi is hozott a stílusuknak elképzelt ötleteket, így az én és az Ő elképzeléseit összeadva, nagyon szeretem képek születtek.

Általában az apuka nem nagyon szeret szerepelni, de Robi nagyon együttműködő volt és minden általunk kitalált dologban benne volt. Annyira aranyosak voltak Szandival együtt. Látszott rajtuk, hogy már nagyon várják, hogy gyermekük velük lehessen. Szandi egy kisfiút hord a szíve alatt, melyet igyekeztünk a kellékekkel is megmutatni, mint például a hasára tett kisautó. Ilyen képet alapból is szoktam készíteni, de most az Ő külön kérésük is ez volt többek között.

Egyszerű, visszafogott smink került az arcára, mely kiemelte természetes szépségét, gyönyörű szemeit, így azt hiszem az Ő esetében is nagyon jó választás volt. Orsi készítette a sminkjét a műteremben fotózás előtt, ami mindig nagyon jól kiemeli a kismamák szépségét.

Fekete-fehér fotók is készültek, melyből egyet itt is megmutatok. A Robi farzsebében található ultrahang felvételt emeltük ki ezen a képen, de az is látszik, hogy Szandiék között teljes az összhang. Persze a páros fotókon kívül művészibbeket is csináltunk, melyeken már a kismama került a középpontba pocaklakójával. A klasszikus fehér hátteret választottuk és törekedtünk arra, hogy minél jobban a lényegre koncentráljunk. Azt hiszem sikerült, mert Szandi gyönyörűen festett minden egyes fotón.

Sok kismamafotózást csináltam már, de minden alkalommal ismét rájövök, mennyire szeretem a munkámat. Csodálatos emberekkel találkozhatok és részese lehetek életük egyik legszebb életszakaszának.

Köszönöm Szandi és Robi, hogy engem választottatok és remélem akkor is találkozunk majd, amikor a kis albérlő már kilakoltatásra került. :)

További kismama fotók: KISMAMA FOTÓZÁS

kreatív páros kismama fotózás kreatív páros kismama fotózás kreatív páros kismama fotózás kismama fotózás kreatív kismama fotózás

 

Baba-mama fotózás Melinda

kismama fotozas 6817

Baba-mama fotózás

Melindáék szerettek volna kismama fotózást és újszülött fotózást is, így a baba-mama fotózás csomagot választották. A kismama fotózáson szerettek volna közös képeket is, és csak Melindáról egyéni művészi kismama fotókat is. Mivel Sanyi elég sokat dolgozik, a fotózásról is el kellett sietnie, így a közös képekkel kezdtünk, majd Melindával kettesben folytattuk a fotózást. Természetesen ilyenkor mindig készítünk képeket olyan pózokban amikből lesznek az  „előtte-utána” képek.

Kicsi Benit júliusra várják, így majd júliusban mutatom a picurka kisfiú képeit.

kismama_fotozas_6775 kismama_fotozas_6776 kismama_fotozas_6777 kismama_fotozas_6778 kismama_fotozas_6779 kismama_fotozas_6817 kismama_fotozas_6818

Kismama fotózás Móni és Feri

kismama fotozas 4462

Kismama fotózás…

Móniék is márciusra várják első gyermeküket, kislányukat Emesét. Februárban jöttek el hozzám kismama fotózásra. Móni nagy örömömre művészi képeket szeretett volna. Számomra kreativitásban mindig ez nyújtja a leginkább kiteljesülést, „szárnyalást”, épp ezért ez a kedvencem. Persze készültek Ferivel a leendő Apukával is közös képek, amikhez Ők is hoztak kellékeket. A kis favonat nagyon cuki, ötletes és egyedi kiegészítő.

Mónit is sminkelte a kismama fotózásra kolléganőm Szilvi, és Nála is szerintem az eredmény magáért beszél. Most is bebizonyosodott,hogy egész más dolog a fotózáson egy smink,mint a hétköznapokon. Mikor a szemét emelte ki Szilvi Móninak szólt,hogy szerinte sok, mondtam kattintok egy képet,és az alapján döntsön inkább. Így kép alapján maradt a szemfesték,ami gyönyörűen kiemelte szinte világítós kék szemeit. Bár Móni alapból is nagyon dekoratív kismama, de a smink még inkább kiemelte a szépségét. Az arcáról pedig egyből a gyönyörű színésznő (Michelle Pfeiffer) ugrott be nekünk. Mónival és Ferivel is nagyon jókat beszélgettünk, nevetgéltünk a sminkelés alatt, így volt egy kis időnk megismerni egymást, és a kismama fotózás már oldottabb hangulatban kezdeni. Néha elég vicces dolgok kerekednek abból, ha három Anyuka összeül beszélgetni szülésről, gyerekekről. (Szilvinek is van egy 9 hónapos kislánya). Ferit meg finoman felkészítettük mi vár Rá a szülőszobán. :D

Jól haladtunk így a kevesebb ruhás képekkel is, és nagyon sokféle művészi kismama fotó készült. Felavattunk pár új kismama fotózáshoz újonnan beszerzett kiegészítőmet. A gyönyörű csipke ruhát, ami ugyan itt még nem lett ruhának megvarratva, (szánom-bánom, de idő hiánnyal küzdök folyamatosan). És a legújabb „boudoir” hangulatot idéző baldachin. Még rendelés alatt van egy szépséges tüll szoknya, amit most kényszerből (a szállítási idő csúszása miatt) anyagokkal helyettesítettünk.

Móni írta a fotózásról: „Nagyon szépek lettek a képek, és nagyon élveztük a fotózást. Ha megszületik a babánk, és kicsit nagyobb lesz, mindenképpen keresni fogunk még:) „

kismama_fotozas_4460 kismama_fotozas_4463 kismama_fotozas_4465 kismama_fotozas_4464 kismama_fotozas_4468 kismama_fotozas_4466 kismama_fotozas_4467

Kismama fotózás galéria

Kismama fotózás árak

Regina kismama fotózás

Kismama fotózás….

Regi és Gábor is márciusra várják első gyermeküket Olivért. Nagyon, nagyon tetszik a választott nevük, ez nálunk is talonban volt :) Regina nagyon nyitott volt minden ötletre, sok ruhával, kiegészítővel készült, ilyenkor van a legjobb, legkönnyebb dolgom a kismama fotózáson. Nem zárkózott el egyik háttértől sem, így nagyon változatossá tudtuk tenni a képeket. Természetesen Ők is szerettek volna családi, közös képeket is. De sokféle művészibb is készült. Regi is azokhoz a nyitott emberek közé tartozik, akivel nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot, és nagyon jókat beszélgettünk a fotózás alatt. Készültem Nekik egy kis meglepetéssel is, egy kék it’s a boy feliratú lufival. Azóta többször is próbálkoztam ezzel, mert nagyon kedvenc kellék (lenne). De sajnos többször kifogtam, hogy az előző nap héliummal felfújatott lufi nem tartott ki másnapig. Eléggé lehangoló volt a műterembe érve a fonnyadt lufit a földön kuporogva találni. De Regináéknál szerencsém volt, még egy hét múlva is fent lebegett a magasban.

Regina a fotózás előtt volt fodrásznál és sminkesnél is, ami szerintem a legjobb döntés kismama fotózás előtt. Hiszen azért készülnek a képek, hogy eltegyük emlékbe, és később a fényképeket nézegetve visszaemlékezzünk ezekre a csodás hónapokra, amit oly különleges szimbiózisban tölthetünk gyermekünkkel. És igen a legelőnyösebb képek profi sminkkel tudnak készülni, amikor is a sminkes és a fotós is azon dolgozik, hogy az egyéniség megőrzése mellett kihozza a legelőnyösebb oldalát a Hölgyeknek. Sokunkban sajnos él az a kép,hogy a smink egyet jelent az elmaszkírozással, de a jó smink nem erről szól. Mint ahogy a kismama fotózás sem azért készül, hogy címlaplányok legyünk, hanem azért mert egy gyönyörű és megismételhetetlen időszak, amit muszáj fényképek formájában is eltenni az utókornak, hiszen az emlékeink az idő előrehaladtával elhalványulnak. Mint ahogy a szülésről is csak a legmeghatóbb pillanatok maradnak meg emlékeink között, úgy ez a várandósság alatt hosszúnak tűnő 9 hónap is visszatekintve csak rövidke emlékképek lesznek.

kismama_fotozas_2006 kismama_fotozas_2010 kismama_fotozas_2009 kismama_fotozas_2008 kismama_fotozas_2007

Kismama fotózás galéria

Kismama fotózás árak

error: Védett tartalom !!