Szülinap fotózás Olivér

Első szülinap fotózás Olivérrel

Regináék korábban már jártak nálam kismamafotózáson, – a képeket ITT tudod megnézni -és most elhozták kisfiúkat, Olivért, hogy első szülinapja alkalmából megörökítsük Őt. természetesen nem maradhattak el az előtte-utána képek sem :)

Már akkor is nagyon jó hangulatban telt a fotózás és ez most sem volt másként. Regináék is (mint oly sokan mások) meglepődtek az egyszerűen, gyorsan zajló kismamafotózás után, hogy mennyivel másabb a helyzet egy örökmozgóval. Bizony be kellett vetnünk mindent, hogy a kívánt képek elkészülhessenek. Nem tud úgy működni, mint a felnőtteknél, hogy elmondom mit hogyan és kattintok. Bizony egy gyermek nem marad csak úgy egy adott pozícióban, ahogy mi azt elképzeljük. :)

Az első születésnap minden gyermek és szülő életében fontos pillanat. Tudom, hisz nekünk is az volt mindkét gyereknél. Ennél a szülinapi fotózásnál is a nehézségeket nem számítva, mégis sikerült elkapni néhány olyan pillanatot, melyet kár lett volna elszalasztani, hiszen Olivér egy tündéri kisfiú, aki szinte sosem marad egy helyben. Ebben az életkorban a felfedezés mindennél fontosabb számukra,és ez igaz a fotózásokra is :)

Az első születésnapos képekből mindig készítek egy emléklapot is, melyen a picurkaáról készült legszebb képek,és olyan adatok találhatóak amikre mindig jó lesz visszaemlékezni.Ezek a „tudományok” amelyek később az idő homályába vesznek, de az emléklap által megőrizhetőek.

A kosarat minden örökmozgónál bevetjük, mert segít egy helyben tartani,és ezáltal könnyebben elkészíthetem a kívánt fotókat.  A fennmaradó időben gyönyörű, hatalmas, barna szemei mindig mosolyogtak és a körülötte lévőket is mosolyra fakasztotta.Nem csoda, hogy Olivér ilyen örök vidám kisfiú, hiszen anyukája és apukája is nagyon vidám személyiség. Szülei mellette sosem unatkoznak. Az ilyen korú gyerekekre már jobban oda kell figyelni, hiszen minden érdekli őket és persze mindent a szájukba vesznek, hiszen az apró fogacskák már el kezdtek előbújni.

Egy gyönyörű családdal tölthettem ezt a napot, és egy tündéri kisfiút is megismerhettem Olivér személyében. Köszönöm az élményt Nektek!

További szülinapokról, családokról ide kattintva nézegethetsz képeket: BABAFOTÓZÁS

szülinapi fotózás

csaladi fotozas 2243 csaladi fotozas 2242babafotozas 2266

error: Védett tartalom !!