Erzsébet kismama fotózás

Kismama fotózás márciusban érkező kisbabákkal…

Februárra nagyon sok kismama fotózás jutott. Én ezt annak tulajdonítom, hogy márciusban nagyon sok kis angyalka fog érkezni. Erzsébet Párja nem szeretett volna szerepelni a képeken, férfiaknál ez elég sűrűn előfordul :) Így egy hétköznapra tudtunk megbeszélni időpontot. Ha kettesben vagyunk annyiból előnyös, hogy sok Hölgy így kevésbé van zavarban, és sokkal természetesebben tudnak „viselkedni” a kamera előtt. Persze ez nem törvényszerű, de sokszor előfordul. Ráadásul két nő nyitottabban tud beszélgetni az Anyává válás szépségeiről, és nehézségeiről. Nagyon örültem ennek a kismama fotózás „sorozatnak” hiszen az egyik kedvenc fotótémám, és a sorozatoknak köszönhetően folyamatosan muszáj újítani, és kreatívnak lenni. Épp ezért is berendeltem egy csomó új kiegészítőt is. Az új baldachint az ággyal kombinálva Erzsébettel próbáltam ki először, és nagyon tetszenek ezeknek a kismama fotóknak a sejtelmes, boudoir hangulatai. Erzsébet is úgy érezte abszolút illik a személyiségéhez. Hozott egy gyönyörű piros ruhát, ami ezáltal megváltoztatta a szirmos képek hangulatát, de számomra ezek is kedvencek lettek. A kismamának is, mert kettőt is beleválasztott a retusálandó képek közé. Erzsébeték kislányt várnak márciusra, és már Ő is nagy örömmel készülődik a picurka érkezésére. Horgolt Neki egy gyönyörű babacipőt, így a kiscipős képeket a saját „munkájával” készítettük. És természetesen az új elegáns csipkeruhában is készültek képek, ami saját új szerzemény.

kismama_fotozas_4912 kismama_fotozas_4911 kismama_fotozas_4909 kismama_fotozas_4908 kismama_fotozas_4910 kismama_fotozas_4907 kismama_fotozas_4905

Kismama fotózás galéria

Kismama fotózás árak

error: Védett tartalom !!